2012. október 24., szerda

Megint egy testápoló tömb


Nagy kedvencem lett a testápolótömb. Egy éve még azt sem tudtam, hogy van ilyen, aztán kaptam egyet szülinapomra. Természetesen nem házi készítésűt, de már azt is szerettem. Azóta viszont én is el tudom készíteni már több formában. A legegyszerűbb és legtartósabb  házi kence szerintem. Imádom csinálni is, meg használni is. Ezt megint kérésre találtam ki, de maradt nekem is belőle. Már untam az egyszínűeket viszont nagyon színeset sem szerettem volna, nehogy megfogja a ruhát. (Jártam már így) Ehhez kellet egy kis rákészülés, mert kávés olívaolaj van az egyik felében, és azt áztatni macerálni kellett pár hétig. A sötét fele, kávés olíva, kókuszolaj, kakaóvaj, méhviasz, fahéj, és fahéj illó. A kávés olajat leszűrtem, de azért ment bele egy kis kávé is. A másik fele szintén ezek az olajok, de itt nem kávés az olíva. Fahéj illó ebben is van és még, hogy legyen szép színe és nem utolsó sorban a bőrnek is jót tesz, vörösagyag. Már csak azt kellett kitalálnom mibe öntsem, természetesen a szitakötő nem volt kérdés, mert neki lehetett szépen más színű szárnyat csinálni.  A másik a vadonatúj margaréta formám lett. Hétvégén kaptam megint két szilikon formát ezt a margarétát (ugye az?) meg kagylót. Szuperek nagyon örültem nekik, de már alig férek el a formáktól:-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése