Már több hónapja csináltam a következő szappant, összesen 4db-ot; nem mertem többet elsőre. Olvastam már róla, és hallottam, hogy milyen jó viszont elég macerás megcsinálni, sok idő míg megérik. Szóval nehezen álltam neki. Ki tudja kitalálni miről van szó? Segítek. Nagyon kevés összetevőt tartalmaz ez a szappan. Egy átlagos versenyző (nálam) 4 féle olajból áll, ellenben ez csak egyből. Na jó elárulom Olíva szappan. Igen így nagybetűvel. Még extra hozzávalókat is alig tettem bele, hogy minél tisztább legyen. Azért egy kis citrom héj, és citrom illó került bele. Ahhoz képest, hogy mire számítottam nagyon hamar megszilárdult, könnyen ki tudtam venni a formából. Eddig csak szagolgattam, most végre elajándékoztam hármat, a negyediket elkezdtem használni. Míg nem volt vizes a citrom illat dominált, de ahogy elkezdtem vele fürödni megcsapott az olíva illat. Egy kis hibája még van, ha nem én használom először de még nincs megszáradva, sajnos "nyálkás" lesz kicsit. Nem tudom miért és azt sem, hogyan javíthatnék rajta. Az viszont biztos, hogy fogok még csinálni (sőt ki változtatással már csináltam is olíva szappant) Ime:
2013. augusztus 27., kedd
2013. augusztus 6., kedd
Két tavaszi rendelésre
Kedves volt :-( ovistárs anyukával csináltunk neki szappant. Annyira nem bátor, hogy egyedül csináljon, viszont egyedi kívánságai vannak és nagy tömegben szeret szappant tárolni. Ezért aztán már a megszokott módon megint nálunk készítettünk rengeteg szappant. Egy részét megmentettem magamnak. Most csak kétféle készült: 1: patak partján szedett csalános, teafa illós 2: kertemben szedett citromfű, rozmaringos, citrom illós. Most az olajakat nem bonyolítottuk túl, a szokásos olíva, kókusz, pálma, napraforgó négyest vetettük be. Azért valami különlegeset most is bevetettünk, sima víz helyett EM-BIO-s vizet használtunk. Ezt a módszert és terméket tőle kaptam, és azóta ha víz a folyadékom akkor az Em-Bio. Nehéz megkülönböztetni, hogy melyik a csalános és melyik a citromfüves szappan gyakran nekem is csak illatról megy. Esetleg hogy melyiket milyen formába tettem, de itt már nem emlékszem, ugyanis már egy sincs nálam. Talán a sötétebb (a szivecskés) a csalán.
2013. július 23., kedd
Maradékból
Megint figyel a dobozomban egy csomó maradék szappan forgács. Általában szilokon formácskákba öntöm a masszát, és a teteje (kiszedve az alja) vagy nem szokott egyenes lenni, vagy fehér "por" réteg keletkezik rajta. Ez utóbbi egyébként nem káros, csak szépséghiba. Ezért aztán ezt a részt szinte mindig faragom, ígx keletkezik rengeteg forgács, amit természetesen nem dobok soha el. Ilyen szép szappan készíthető belőlük:
2013. január 28., hétfő
A rejtvény megfejtése
Jó reggelt! múlt héten valahol feltettem egy képemet amire tippeket vártam. Jöttek is egész szép számmal. Azt még nem összesítettem, hogy hány százalék volt a jó illetve a tökéletes megfejtés. Íme a kép:
Szerintetek mit ábrázol? Rengetegen írták, hogy tiramisu, almás süti, ilyen-olyan habos sütemény és szeretnék megkóstolni. Hát amilyen ötletek voltak már azon voltam, hogy tényleg csinálok egy tiramisut mert azt én is nagyon szeretem :-) Sőt mikor élőben meglátta a hugicám, ő is hirtelen azt hitte, hogy egy finom tiramisut fog enni ebéd után. Aztán a kisfiam is rögtön felkiáltott, hogy anya süti? Ő már azt hiszem ismer és éreztem az a kérdőjelet a hangjában. Szóval nem süti. Szappan. összetevők, kecsketej, olívaolaj, kókuszolaj, pálma olaj, napraforgóolaj Három rétegű, alsó réteg fahéjas, középső kávés, és a felső a tejszínhab, hogy nagyon fehér legyen titán-dioxidos, teteje fahéjjal meghintve. Nem egy napos munka volt, de megérte nagyon szép lett. Használni még nem lehet de remélem nem csak szép, jó is lett.
És itt van felvágva.

2013. január 17., csütörtök
Arcra-kézre
Végre megjött a sok-sok különlegesebbnél különlegesebb olajam. A kedvencemet majd később árulom el, mert még nem találtam ki mit csinálok belőle. Addig is gyártottam egy kézkrémet és egy arckrémet. Arckrém összetevői: rózsavíz, sheavaj, jojobaolaj, gránátalmamagolaj, glicerin, E-vitamin, rózsa illó. Finom illatú és nem is annyira zsíros krém lett belőle. Bár én így is csak éjszakára használnám, mert nekem minden túl zsíros én a zseléket szeretném ha nem romlanának meg tartósító nélkül szinte azonnal. Ha tud valaki olyan nem zsíros krémet ami nem romlik szóljon :-)
A kézkrémet viszont én is bármikor használnám, jól sikerült. Amit tartalmaz: avokádóolaj, szőlőmagolaj, sheavaj, rózsavíz, glicerin. tejsav.
Ezt a két receptet még soha nem próbáltam, de egyre jobban és gyorsabban sikerülnek a teljsen ismeretlen illetve az általam kitalált receptek is.
A kézkrémet gyerekeim már fel is avatták. Alexnek lefekvés után mindig eszébe jut először a szomjas vagyok, aztán: -Anya nem kentük be a kezem. Nagyon kis piperkőc gyerek. (nem is tudom kitől örökölhette:-). Ma megelőztem. Pont mikor lefeküdt készült el a krém és ami az üvegpohárba maradt bevittem, hogy kenjék el. Nagyon örültek neki.
Már én is illatozom és hidratált vagyok, mert természetesen egy cseppet sem dobok ki, amit már nem lehet kikanalazni azt magamra kenem. Olyan mint sütésnél a csokikrém, az sem megy pocsékba csak az nem az arcra hanem a gyerek pociba vándorol.
A kép nem lett éppen művészi, de sötétben csak ezt tudtam kihozni.
A háttérben lapul meg a kézkrém, már beletöltöttem a tubusba mikor elhatároztam, hogy írok, és fotózok. Olyan szép zöldes lett, amit sajnos így nem láttok, de az arckrém sárgája is egész jó.

2013. január 15., kedd
Csak egy gyors bemutatás
Ezt a két szappant apukám adta kedvenc doktornőjének. Lesz róla részletesebb leírás is, most csak azért, hogy itt legyenek az összetevők.
1: Kecsketej, sütőtök, kakaó, narancs illó, és a szokásos alap szappan olíva, kókusz, napraforgó, pálma olajak, búzacsíraSör, olíva olaj, kókuszolaj, pálma olaj kubeba illó, és fahéj és fahéj illó, búzacsíra.
Nem tudom miért pöttyös. De a használhatóságán nem ront.
2:Sör, olíva olaj, kókuszolaj, pálma olaj kubeba illó, és fahéj és fahéj illó, búzacsíra.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)